Egy országon belül a különféle etnikumok együttélésének kérdése mindig attól függ, hogy az adott nemzetiség szervesen illeszkedik-e a többségi társadalomba, avagy sem. A nemzetiségi közösségek lelkülete különböző, más-más karakterrel bír. Egyértelmű, hogy nem lehet a magyarországi szlovákok, románok kérdését összemosni a cigányságéval. Elsősorban a kulturális sorompó megléte miatt.
Egy magyarországi szlovák és román ma kulturális és gazdasági szempontból is szimbiózisban van a magyar nemzetben. Természetesen ez nem pusztán a számarány kérdése, hanem az adott etnikum lelki stabilitásáé. A cigányság egykoron a társadalom testének perifériáján mozgott. Kisebb számaránya és belső hagyományos világának zártsága védelmet nyújtott számára attól függetlenül, hogy anyaországgal nem rendelkezett. A globalizáció azonban felbomlasztotta ezt, a cigányok száma demográfiailag megugrott, kulturálisan és gazdaságilag is a helyüket vesztették.
A szociális probléma ilyen tekintetben – a látszat ellenére – mindig másodlagos. Az ember ugyanis elsősorban identitáskereső lelki tényező, és csak utána fizikai test. Nyugat-Európában a bevándorlók kérdésénél hasonló gond merül fel. Nagy-Britanniában például az egykori gyarmati India Pakisztánként önállósult nyugati feléből érkező bevándorlók jelentik a hasonló társadalmi feszültséget, mint nálunk a cigányság. Láthatjuk, hogy ott is elsősorban az identitást vesztett második-, illetve harmadikgenerációs pakisztáni bevándorlók egy része jelenti a fő problémát. Már sem pakisztáni, sem brit identitással nem rendelkeznek. Ebben az állapotban kulturális deviálódás indul meg a közösségben, és sajátos színezettel kitermeli a destruktív magatartási formákat.
Nem lehet azon csodálkozni, hogy Nagy-Britanniában a globalizáció áldozatává váló pakisztáni fiatalok egy része a vallási színezetű erőszak formájában keresi identitását. Magyarországon természetesen a cigányság mögött nem áll sem egy ország, sem egy vallás. Így a hagyományos vajdarendszer irányítása alól kikerült, lelkileg is hontalanná lett roma fiatalság önazonosságát a mentalitásához közel állónak vélt „gettó” és „olasz” életérzések utánzásában keresi. A deviáció formája itt tehát nem a szélsőséges moszlim, hanem az olasz maffia és a feketék gettótársadalma. A lényeg a közösségi érzés, saját kulturálisan bomlott közegük lelki képletének megfelelően.
Ebben az esetben a kérdés pusztán szociális megközelítése csak olaj a tűzre. Ez az, amit sem az angol, sem a magyar liberálisok nem ismernek fel: ahogy Nagy-Britanniában a pakisztáni, úgy Magyarországon a cigányság problémája is elsősorban kulturális, és nem szociális kérdés. Az agyonismételt lózung, miszerint „munkát kell adni, és minden rendben lesz”, egyszerűen nem működik. Nem működhet, hiszen nem veszi figyelembe a kulturális tényezőt, tehát az adott közeg lelkiségét.
Ugyanis olyan társadalmi csoportról van szó, amelynek ősei évszázadok óta egész más lelki ritmust örökítenek utódaiknak, mint a többségi nemzet. A gondolkodásmód közti különbség oly nagy, hogy az utóbbi receptjei náluk nem működnek.
Hibás az a liberális felfogás, amely szembeállítja az asszimilációt és a szegregációt. Ezzel ugyanis homogenizáló módon kezeli a kérdést, és olyan gazdasági-szociális mintákat működtet, amelyek tudatosan figyelmen kívül hagyják a kulturális különbségeket. S teszi ezt azon a címen, hogy „minden ember egyenlő”. Ez a fajta nivelláció hihetetlenül káros, hiszen képmutató és álszent módon megtiltja a különféle minőségű erők megkülönböztetését, és így azok felismerését is.
Ahogy egyik országból a másikba sem lehet sterilen átültetni mintákat, ugyanúgy a különböző etnikumokat sem lehet egyformán kezelni. Ez különösen igaz, ha kulturális szakadék van az etnikumok között. A liberális felfogás a pozitív diszkrimináció jegyében a valóságot elhallgatja, és az életszerűtlenséget propagálja. Ez a logika olyan, mintha például megtiltanák, hogy a penészes gabonát penészesnek nevezzék a benne lévő maréknyi egészséges szem miatt. Azt gondolva, hogy az a maréknyi szem majd megjavítja a többit. Az egész közeg állaga attól még penészes, de mindenkinek úgy kell tekintenie rá, mintha jó lenne. Az eredmény: még erősebb deviancia, az össztársadalmi feszültség és erőszak elharapózása.
Nem veszik észre, hogy a gazdaság a kultúrától nem elválasztható. A liberalizmus tudathasadása is ebben rejlik: a gazdasági értelemben a liberalizmus ugyanis éppen szembe megy azzal, amit szavakban az egyéni jogok területén hirdet. A szabadság kérdése ugyanis nem az erők szabadjára engedéséről kell hogy szóljon, hanem az egészséges öntudatról és önismeretről. A testi egészséghez először lelki identitás szükséges, és nem fordítva. Máskülönben az erők maguk alá gyűrik az embert. Hiába nyer valaki a lottón, ha az ölébe hullt megváltozott élethelyzetet nem tudja kezelni. Ugyanez igaz a segélyezésekre, vagy a betegségek kezelésénél. Kivághatnak egy tumort a testből, ha tudatilag a közeg nem változik meg, a keletkezett vákuum ugyanazon típusú erőket fogja beszívni újra.
Társadalomra lefordítva: egy közösségnek saját identitása kell hogy legyen. Ha nincs, akkor hamis, a lelki torzulásának megfelelő álidentitások jelennek meg. Legyen ez a „maffia” vagy a „gettó”, illetve Nagy-Britanniában a pakisztániak esetében a szélsőséges iszlám képe. Ezeken az álidentitásokon keresztül a kiszolgáltatottság erői burjánzanak el. A bűnöző életforma a tartását vesztettségből adódik.
Székelyföldön húsz esztendeje sok helyen nagy szegénység volt még, de az egyszerű életmód és a természetes rend tartást, identitást adott az embernek. Nem pénz kérdése a tartás és egyenesség, hanem egy lelkületé. A tartás elvesztése a cél elvesztése.
A felzárkóztató gazdasági intézkedéseket is kulturálisan külön kell választani, a megkülönböztetést pedig meg kell tenni bizonyos területeken, máskülönben csak a torz identitást erősítjük. Az erők kézben tartásához egy bizonyos szinten rendvédelmi eszközökre van szükség. A jog önmagában nem elég, kell az állam fegyelmi, nevelő jelenléte. Az erők regulázásához nem jogokat kell ismertetni egy nyolcéves gyerekkel – mert a benne mozgó erők azzal visszaélnek –, hanem ha kell, hát fizikai megálljt parancsolni, s ezzel önismeretre nevelni. Természetesen itt nem megfélemlítésről van szó, csak a fegyelem felmutatásáról. Ahogy egy csikót sem ver halálra a gazda, ellenben egyszer-egyszer megfegyelmezi, úgy a társadalom egyes közegeiben munkálkodó erőknek nevelő célzattal, a megfelelő időben és helyen megálljt parancsoló fellépés is csak a helyes önismeretet segíti. Az erők mederbe terelését.
A liberálisok a társadalmi rendtartástól is berzenkednek. Holott épp ennek hiánya vezetett ide, ahol ma van a társadalom. Az erők egyetemesek. Ha az állam nem kezeli ezeket, akkor a társadalom termeli ki magából a hasonló, ellenkező előjelű erőmegnyilvánulásokat. Legyenek ezek rasszista csoportosulások, vagy félreguláris rendvédelmi alakulatok. Látni kell azonban, hogy az erők szabadjára engedése mögött csak újabb erőnyerési törekvés áll. Ezt szolgálja a humanizmus álarcában a minőségek összekeverése, az öntudatlanság növelése. Ennek felismeréséhez olyan vezetőre van szükség, aki az erők felett áll, akinek valódi célja a nemzet identitásának, öntudatának erősítése, nem pedig annak kiszolgáltatása.
