A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja egy hamisságon alapuló ideológia és az erre épülő politikai rendszer terrorjának kíván emléket állítani. Ez a nap azonban kimondva, vagy kimondatlanul, de legalább annyira egy kiállás is. Kiállás egy hamis szellemiség, a „kettős mérce” megtévesztő logikájával szemben.
Ennek a szellemiségnek a sajátos logikája abból indul ki, hogy egyenlőséget hirdet kifelé, miközben a saját érdekeit szolgáló események és emberek egy részét a tabu pozíciójába helyezi. Önmaga „érinthetetlenségét” a fizikai tiltás eszközével kívánja biztosítani. Ennek érdekében létrehozza saját bálványait, dogmáit. Legyen szó ilyen, vagy olyan világnézetről, vagy történelmi tényekről. Ezen „kettős-mérce” mentalitás általában a számokkal próbál operálni s a számokban feloldva megtéveszteni. Az „én tragédiám különlegesebb és szörnyűbb, mint a tiéd”, mert „engem” szisztematikusabban, kegyetlenebbül, „gonoszabb” ideológia alapján üldöztek, mint téged. Ugye mennyire groteszkül hangzik? Holott, lecsupaszítva a kérdést, erről van szó. Ez a szemlélet tudatosan provokál, s be akar vinni az ő játékterébe. Abba a térbe, ahol mesterien tudja a dolgokat irányítani, és az embereket megtörni. Elsősorban tudatilag. Ugyanis, ma nem feltétlenül fizikai terrorral, hanem sokkal finomabb szinten törik meg az emberek tudatát. Aki alá veti magát ennek a játéknak, az ne csodálkozzon azon, hogy legyőzetik. Ellehetetlenítik: kitagadással, vagy a nevetségessé tétellel. Éppen ezért nem számokkal kell versenyeznünk, s valamiféle „ellenbálványt” és ellendogmát építgetni a „kettős mércével” szemben, hisz paradox módon ez csak őt erősíti.