„Elsőként nagy liberális sajtónk teljesen hazug mivoltát, utána hihetetlen gyávaságát és erkölcstelenségét vettem szemügyre; bizonyítsam most végül újságíróinknak, e szellemi előharcosoknak teljes tehetetlenségét, bámulatos és minden képzeletet felülmúló tudatlanságát?” Lassalle költői kérdését látszólag prózai dolog juttatta eszembe. Az állami földhaszonbérleti rendszert lejárató kampány. Az, hogy egyeseknek a földről csupán a sárdobálás jut az eszébe. Pedig a rög nem profán elem: éltető nemzeti kincs.
"A földbirtok szerves alkotóeleme a nemzetgazdaságnak, amellett az állami lét alapja tehát jóval több egyszerű termő eszköznél.” – írta 1942-ben a népi mozgalom egyik jeles agrárszakembere. Kerék Mihály jó látnoknak bizonyult, mikor A földreform útja című könyvében megjósolta: „Nagyon fontos a haszonbérleti (részesbérleti) viszonyok ismerete is. Amint majd látjuk, a haszonbérletre igen jelentős szerep vár a magyar földbirtokpolitikában”. A jövendölést évtizedekkel később váltotta valóra a magyar kormány, mert tiszteli Somogyi Imre Kert-Magyarországról szőtt terveit és respektálja a népi-nemzeti mozgalom hagyományait. Ennek jegyében fogant a Nemzeti Vidékstratégia is, mely a kis-és közepes gazdálkodók megerősítését szolgálja. A program sarkalatos pontja a földéhség csillapítása, állami területek haszonbérletbe adása révén.
„Önök egyszerűen fejőstehénnek nézik az ágazatot, lerabolható erőforrásnak a vidéket és az egész országot.” - bőgött fel nemrég a flaszterszubkultúra pártjának parlamenti frakcióvezetője. E marhaság után rögvest megfenyegette a nyertes gazdákat: „Azonnali hatállyal vissza kell vonni a gyalázatos földpályázatokat!” A jelek szerint Jávor Benedek földbe akarja döngölni a termelőket, pedig csak az LMP zöldségeket beszélő agrárpolitikusai alól húzza ki a talajt. Igaz, eddig sem volt nekik komoly vidéki hátországuk. Ki mint vetett, azonképpen arat. A félelem magvait szórják, ám a leoligarcházott földművesekkel jobb lesz vigyázniuk, mert a fáma szerint elsülhet a kapanyél is. És hát kétharmados súlyával mögöttük áll a kormányzat. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter idén júliusban egy jászapáti fórumon szavát adta, hogy minden lehetséges eszközzel megvédik a gazdákat. Ez az első agrárvezetés, mely szócséplés helyett megfogta az eke szarvát.
A konkolyhintők mégis hallgatnak a sikerekről. Arról, hogy a jobboldali kabinet vagyonleltárt készített, hiszen a baloldali kurzus idején még azt sem lehetett tudni, mennyi föld van nemzeti tulajdonban, kik és mennyiért bérelnek állami földeket. Az Orbán-kormányzat azonban számba vette ezeket, s egy esztendeje elindította a pályáztatást a területek hasznosítására. Ezek jó része eddig parlagon hevert. Erről sem cikkezik a liberális média, csak zsigeri kormányellenessége miatt dagonyázik a „földügyek” pocsolyájában. Hallgat arról a beszédes adatról, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) eddig ezerkétszáz szerződést kötött 20 ezer hektár területet juttatva a gazdáknak. Ennek háromnegyedét, pontosan 75,49 százalékát természetes személy, magyarán fiatal termelő, családi gazdálkodó, őstermelő és egyéni vállalkozó kapta 20 esztendőre haszonbérbe. Tehát nem oligarchák gyarapodtak, hanem kemény munkát végző állattartók és földművesek.
A szocialisták meg akarják osztani a vidék népét. Az állami területeket művelő családi gazdálkodókat csalási vállalkozások gyanújába keverik. Az MSZP jogelődei még osztályharcot hirdettek: a szegényparasztságot a kisgazdák ellen fordították, a kisgazdákat a középbirtokosokra uszították. A végén persze mindegyik pórul járt. Téeszekbe kényszerítették a föld népét: elveszett birtok és jószág. Furcsa mód a posztkommunisták körében tovább élnek ezek a gazdaellenes politikai reflexek. Felszítják a legnemtelenebb emberi tulajdonságot, az irigységet. Ezzel kiegyenesített kaszát adnak a gazdák kezébe, hogy a nyerteseket a csalódott vesztesekkel „lekaszaboltassák”. Ellentétet gerjesztenek köztük, hogy visszaszerezzék 2010-ben elvesztett vidéki bázisuk egy részét. Kerék Mihály írta: „A magyar paraszt rettenetesen féltékeny a határ földjére. Mindenkiben betolakodó lát, aki más vidékről, gyakran a szomszéd községből is szemet mer vetni a falu határának valamely darabjára, amelyet egy kicsit mindig a magáénak is tart, bár tulajdonilag semmi köze hozzá.” Az alaptalan bírálatok szerint ugyanis sok esetben nem helyiek nyerték el a földhasználati jogot. A valóságban azonban minden pályázó megfelelt a helyben lakás feltételének. De a fenti idézet fényében néhol akadályba ütközik a kormányzati jó szándék.
Gőgös Zoltán MSZP-s államtitkársága idején a nagybirtokosok ingyen vagy potom pénzért nyerészkedtek az állami földeken. Most azonban minden bérlő aranykoronánként 1250 forinttal gyarapítja a büdzsét. Mi is a baloldal problémája tehát a haszonbérletekkel? Hát maga a pályázati és bírálati szisztéma. Nem lehet mutyizni. Ángyán József tengelyt akaszt a valósággal, mikor hirdeti: „a szekér rossz irányba megy.” Senkinek nem ütött még szöget a fejébe, hogy a Nemzeti Kormány hatalomra kerüléséig kordé sem volt? Legfeljebb vörös traktorok, rajtuk szocialista zöldbárókkal. A kormány azonban végérvényesen megszünteti a földeken a balkéz-szabályt.
A minap együtt fórumozott az LMP képviselőnője egy francia szélsőbaloldali aktivistával és Ángyán Józseffel. Gőgös Zoltán is ott sertepertélt. Az LMP kívül zöld, belül vörös, az MSZP meg kívül vörös, belül zöldbáró. Aki meg korpa közé keveredik, azt megeszik a balliberálisok.
(Magyar Demokrata 2012. 10.17. 23. oldal)
