Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter egy nagyon ritka állatfajta képviselőjének adott nevet. Se füle, se szeme. Se lát, se hall. A valóságra süket és vak teremtmény a bizonyíték: kutyavilág van.
Legalábbis számára. Hiszen zsong az ezerszínű tavasz, virágok nyílnak és bimbók rügyeznek. Réten és mezőn éledezik a természet, s három esztendővel a szocialista katasztrófakormány bukása után bizony több vér áramlik Magyarország elzsibbadt tagjaiba is. Ám mit sem sejt a változásból az, akinek érzékszervei tompák, s mint a vakond, a föld alá bújik. Nem érzi, hogy új szellők fújdogálnak, mert a szélvédett sötétben érzi biztonságban magát. S hát, amit Danielnek, a földikutyának meg lehet bocsátani, hiszen ilyennek teremtette a Jóisten, nem lehet tolerálni a druszájának. Az egykori ebadta 68-as baloldali bajkeverő, a hajdani szellemi utcakő-dobáló ugyanis választhatna: kilép a fényre. De nem teszi.
A zölddé vált „vörös Danny” se lát, se hall. Vakvilágba vakkantja félelmeit, pedig még az a dühítő hold sem világol néki. Daniel Cohn-Bendit folyamatosan nyüszít, mint a veszélyt érző „éjjeli bátor”, ahogy Alföldön a négylábút nevezik. Prüszköl és harap, a magyar postás egyenruháját is gárdista formaruhának hiszi. Megélhetési balfék, aki visszahúzná a kontinenst egy rettenetes nemzetek-nélküli utó-piába. S hogy ne mondják, hogy ennek a történetnek se füle, se farka, eláruljuk: bizony Daniel Cohn-Bendit is ritka jószág az Isten emberkertjében, mint faunánkban a földikutya. Nem látja a 68-as barikádtól az erdőt. Nem ám. A fa különben is fura egy izé: gyökeret ereszt a rögbe, egy hazája van. Nem költözik Németországból egykönnyen Franciaországba, nem lát mindenkiben betörőt és bűnözőt, aki mancsával máshogy vakarja a fülét.
Néha elszabadul, fogait csattogtatva veszettül vauzik a kétlábú Daniel, de kedves sintérek: kegyelmezzetek neki! Alig akad már ilyen csahos földrészünkön, hadd lássák a jövő nemzedékek, mi csak nevettünk, amikor vörös szőrűek beugattak nekünk külföldről.
Szerző: Vass Krisztián
