Az Irány Csoport két tagja között polémia alakult ki a Zeitgeist: Moving Forward című filmről írt kritikával kapcsolatban. Kiemelve olvasható Szelei István álláspontja, illetve a leírtakra reagálva Koncsek Krisztiáné.
Szelei István: Nem értem, hogy miért kell kötelezően egy liberális cinizmusra hajazó odaszólással lerántani a helyes meglátásokat.
KK: Nem hiszem, hogy cinikusabb lettem volna; mint amennyire ők demagógok. Én nem nyilvánítottam senkit agyilag sérültnek, a filmben megszólalók igen.
SzI: A mondanivaló lényege szempontjából teljesen mindegy, hogy Magyarország speciálisan mennyire szorul importra, mennyire nagy a munkanélküliség.
KK: Igazad van, a Zeitgeist szerzői globálisan szemlélik a helyzetet. Viszont ők egy olyan országban élnek, ahol a munkanélküliség elenyésző. Nekik mások a problémáik. Viszont magyarként meg kell jegyeznem, hogy nálunk némi GDP-növekedés valószínűleg együtt járna a munkanélküliség csökkentésével.
SzI: A GDP-varázsszó meg abszolút irreleváns.
KK: Nem állítom, hogy varázsszó. Azért mérjük, mert mérhető.
SzI: A többi elemző szakaszra is igaz ez. Jó meglátások, de kényszeresen nyakon öntve olyan partikuláris „kukacoskodással”, ami a lényeg helyett a részletekre viszi a figyelmet.
KK: Én már csak ilyen kukacoskodó vagyok. Vállalom. Összességében viszont továbbra is javaslom, hogy a filmet nézze meg, akit érdekel a téma.
SzI: Az a mondás, hogy az „ördög a részletekben rejlik” nagyon igaz. Csakhogy a következtetés a liberális tudományos elemzéseknél mindig az, hogy ezért minél inkább specializálódnunk kell. Paradox módon épp így válik az ember az „ördög” által megvezetve, s veszik el az erdőben, miközben egy fára fókuszál, s közben az egészet szem elől téveszti.
A „spórolás” kérdésénél szintén, mintha félrefutna a kritika. A Zeitgeist szerintem nem arra utalt, amit kikerekítettél belőle. Itt nem az a kérdés, hogy silány árukat hozunk-e létre, hanem, hogy a legyártott termék élettartalma tudatosan rövid-e, avagy sem. Az ember körül lévő használati eszközök (mobil telefon, porszívó, autó stb.) nem hosszú életűek. Még az úgymond minőségiek sem.
KK: Elismertem, hogy ebben a Zeitgeistnak igaza van. Azt tettem hozzá, hogy a technológiai elavulás bizonyos tartós fogyasztási cikkeknél – autó, mobiltelefon, számítógép – megelőzi az élettartam lejártát. Ezeket a termékeket nem a gyenge minőség miatti állagromlás okán cseréljük le – már, aki –, hanem mert a reklámok elhitetik velünk, hogy nekünk egy új termékre van szükségünk: gyorsabb autóra, gyorsabb számítógépre, több megapixeles fényképezőre, nagyobb-laposabb tv-re, „okosabb” telefonra. Viszont sok termék valóban kényelmesebbé teszi az életünket. Feltétlenül említeni kell a divat szerepét, ami nemcsak a ruházatra értendő; ami divatjamúlt, azt lecseréljük, minden további ok nélkül.
SzI: Elég, ha csak a régi korok eszközeire gondolunk, amelyeket állandóan meg lehetett újítani. A konfekció szemlélet ugyanis nem teszi lehetővé, hogy egy márkás, drága cipőt megjavíts, vagy egy márkás, de konfekciós öltönyt bővíts, szűkíts.
Azt kell látnod, hogy Louis Vuitton ugyanúgy ezt a konfekciószemléletet képviseli mint egy kínai bóvli. Ugyanaz a kategória. Amit te minőséginek mutatsz be az nem minőségi, hisz Louis Vuitton nem minőségi tradicionális szemszögből.
A minőség a mestermunkánál kezdődik, ami nem lehet konfekció.
KK: Pedig a Vuitton éppen így indult, a XIX. században még a mestermunkát képviselte. Viszont mára – tudtommal – már nem kézzel készülnek a termékek, hanem nagyüzemben. Ettől függetlenül nem tartom gagyinak, rossz minőségűnek, bár kétségtelen, hogy az árképzés során a "sznob-faktornak" is van jelentősége.
SzI: Itt arról vitatkozunk, hogy olcsón gagyi konfekciót adjunk, el, vagy drágán gagyit. Megint ott vagyunk, mint a facebook like-olós kultúrájánál.
Ez nem alternatíva. Itt a választás nem az, hogy kínai gagyi, vagy a sznoboknak való Louis Vuitton.
Kihagyod a harmadik tényezőt, a kézműves mesterembert, akiből egyre kevesebb van, aki méretre megcsinálja neked a cipőt vagy a táskát, amit aztán ki is tud javítani. Mivel azonban nem konfekció, ez nem illik a mai világgazdaság szemléletébe, hisz itt a cél, a minél gyorsabb csere.
KK: Nem látom ennyire borúsnak a helyzetet. El lehet adni a manufakturális árut is, bár többnyire magas áron, luxustermékként.
SzI: Egyvalamit felejtettél ki: amit Marx is a Tőke című munkájából. Mégpedig azt, hogy az ember szükségletei a végletekig heccelhetők. Pont.
KK: Akár bele is írhattam volna. Kihagytam, de ez nem jelenti azt, hogy nem értek vele egyet, pont ellenkezőleg.
SzI: És ezzel a mondattal az egész kommunista utópia dől.
Olyan ugyanis nincs, hogy a termelési javakat mindenki szükségleteinek megfelelően elosszuk. A szükségletek, az igények ugyanis mindig növelhetőek a megszerzendő tárgyak iránti vágyakkal. Az USA-ban volt egy felmérés. Az 50-es években hatalmas fellendülés volt a háború utáni konjunktúrában a lakossági fogyasztás területén. Az emberek jólétérzése mégis csökkent a 60-as évek elején. Miért? Mert a fogyasztási termékek köre is egyre bővült, a jóléthez elképzelt megszerzendő tárgyak köre bővült, illetve a körülmények is. Már nem elégedtek meg azzal, mint korábban.
Magyarországon ez 90 után jött elő. Az ember minél komplexebbé teszi életét, annál bonyolultabbá válik fenntartása.
KK: „A legszerényebb háztartási alkalmazott is felháborodottan tiltakozna, ha olyan fűtéssel, világítással, fekvő- és mosdóalkalmatossággal ellátott szobát kínálnának neki, amilyen Goethe titkos udvari tanácsos vagy akár Anna Amália weimari nagyhercegnő számára teljesen megfelelt volna.” – Konrad Lorenz (1972). Azért mérünk egzakt mutatókat (GDP etc.), mert a jólét és a boldogság szubjektív.
SzI: A háború előtt egy parasztgazdaság s ma egy gazda életét vessük össze. Nagyapám nem érti, hogy unokatestvérem 4x annyi földön, s 4x annyi jószággal, s terménnyel hogy nem tudja fenntartani magát hitel s mezőgazdasági támogatás nélkül, mikor ő a Horthy korszakban nemhogy hitelt nem vett fel, de teljesen ÖNFENNTARTÓ TUDOTT LENNI. A paradicsomot mind le tudta adni, ahogy a pulykákat is. 1938-ban Londonba ment a magyar paradicsom a kecskeméti felvásárlóktól, ahogy a pulykák is minden ősszel. Kiszámíthatóbb volt akkor a mezőgazdaság. Egyrészt volt piac, másrészt nem volt olyan túltermelés. És az áruk is minőségibbek voltak. Ma túltermelés van az EU-ban, s a piac nyomja lefelé az árakat.
Miközben az áru egyre silányabb, a földek s a jószágok egyre tartalmatlanabbak. Paradox módon viszont a méretük nagyobb. Magyarul a mennyiség nagyobb. Óriás zöldségek, egyesek (holland) injekciós táppal, és az intenzív termelésnek köszönhetően teljesen laboratórium körülmények közt. Illetve hibrid húsmarhák, és felpumpált, vizes húsú dán sertések.
Ördögi kör.
A "bio" méregdrága, hisz hosszabb időbe telik, s több természetes takarmányba. Oda jutott az ember, hogy a mesterséges lett az olcsó, s a természetes drága. Ma a természetes, organikus gazdaság nem kifizetődő. Amennyiben versenyre akarna kelni a mennyiséggel. Azonban nem is kell.
Az önfenntartás lényege a minőségi szemlélet. Azonban nem a "minőségi" konfekciószemléletről bezsélek, mert az a kínai gagyi, s a Louis Vuitton méregdrága sznob-gagyi esete.
A mennyiség uralma, s az idők jelei azt mutatják, hogy a minőségi szemlélet a kézműves önfenntartó szemlélet "nem kifizetődő". Persze csak akkor, ha versenyezni akar a mennyiséggel. Azonban nem kell. Hiába kényszerít.
