Alföldi Róbertnek van helye a magyar kultúrában, de nem a nemzet szentélyében. A Nemzeti Színház egy szimbolikus helyszín, a nemzet egyik szakrális színtere. Nem mindegy, hogy ott milyen szellemiség nyilvánul meg. Nem mindegy, hogy ott milyen szellemiségű emberképet állítanak a középpontba. Alföldi Róbert nem szakmaiatlansága miatt nem való a Nemzeti élére, hanem az általa képviselt világnézet és szellemiség miatt.

Ezt a kérdést pedig nem lehet a nézőszámok és a szakmaiság kérdésére leredukálni. Lucifer is szakmailag zseniális, mégsem tennénk meg főpapnak, csak azért mert tökéletesen ért a lelkekkel való játékhoz, a lelki szférák művészi boncolgatásához

.

A nemzeti oldalnak végre fel kell ismernie: az értékelvűséget vállalni kell, és döntéseinket az alapján meghozni. A liberalizmus egyik nagy szemfényvesztése ugyanis, mikor mindent a szakmaiság és az esztétika köntöse mögé bujtat, s a szellemi irányultság kérdését marginalizálja. Egyenesen vállalni kell, hogy az a világnézet, amelyet Alföldi Róbert képvisel elfogadhatatlan az egység szellemét fenntartani hivatott nemzeti intézmény színterében. Alföldi Róbert esetében egyértelmű, hogy ő tudatosan képviseli azt, amit. A Nemzeti 2013-ban távozó igazgatója egy értékelvű ember – ahogy a Magyar Narancsban is nyilatkozta, ő meg nem alkuszik -, csak épp ez az értékelvűség nem az egység, hanem a szétszóródás, az egész tagadásának lázító kultuszát képviseli. Madách művét alapul véve: Alföldi Lucifer létével azonosult és nem Ádáméval. A különbség pedig nagy, mert míg a tragédiát átélő Ádám a végén meghallja a Mindenség szavát, Lucifer ezt nem tudja, hisz ez létével lenne ellentétes. Az ember tragédiája alapján azonban le kell szögeznünk: az Alföldi által képviselt szellemiségnek is meg van a maga helye az egyetemesség ritmusában, a nagy körforgásban, csak éppen nem a középpontban.

A nemzet igazi kérdése valójában az, hogy annak tagjai mennyire tudatosak, mennyire működnek együtt a Léttel. Egy tudatos közösségben és országban a dolgokat ugyanis a helyén kezelik. Egy tudatos közösségben nem is lehetne kérdés, hogy a Nemzeti Színházat milyen irányultságú értékrend alapján vezessék. Ezért van szüksége a nemzetnek olyan szellemi vezetőkre, akik a helyes megkülönböztetéseket meg tudják tenni; akik a közösséget nem a Létrontás, hanem a Léttel való együttműködésre sarkallják. A leendő új igazgató, Vidnyánszky Attila kapcsán, nemzeti alapon, az elsődleges elvárás, hogy betöltse ezt a szerepet. És ne alkudjon meg az öngyötrő művészettel. Ez utóbbi ugyanis sajnálatos módon számos esetben tetten érhető a magát nemzetinek mondó, de értékválságban lévő, gyengekarakterű vezetők kapcsán. Általában bármely területen elmondható, hogy a szakmai átlátó-képesség és a koncepció hiánya egyben egy értékválságra mutat rá: az önazonosság hiányára. Amennyiben Vidnyánszky Attila egy rabonbáni szellemiséggel fogja vezetni a színházat, akkor úgymond szakmailag is meg tud felelni. A szakmaiság kapcsán ugyanis a technika nem minden. Az elsődleges az átlátó képesség, ami mögött egy határozott értékrendnek kell lenni. Ha ez nincs, akkor inas lehet ugyan valaki, de mester nem. Az inasra mindig jellemző, hogy mivel nem önálló, állandóan el akarja fogadtatni magát. Reméljük a Nemzeti leendő igazgatója valóban egy önálló értékrenddel bíró mester, és nem fog valamiféle legitimációs megfelelési kényszerből „világnézeti” engedményeket tenni.

A nemzeti oldalon ugyanis az értékválság miatt sok az inas, de kevés a mester. És ezen inasokat jól össze is zavarják a liberális mesterkedők. Ezen mesterkedők célja ugyanis az, hogy a magyar nyelv és a nemzet jelképei minél inkább kiüresedjenek, és anyagivá váljanak. Így ugyanis könnyebben kereskedhetnek a lelkekkel. Hisz a kereskedés nagy mesterei ők. A szegény, liberális szolgává tett „nemzeti” inasok pedig rohannak, hogy megalkudjanak uraikkal. Az elveivel megalkuvó ember azonban eszközzé, kihasználhatóvá válik. Az ilyen ember hiteltelen, hisz valójában értékrend nélküli. Alföldi Róbert világa vállalja értékrendjét. A nemzeti oldal rendre megalkuszik. Miért is?

Az önazonosság kérdése az, amelyet elsősorban a nemzeti oldalnak tisztába kell tenni: nyíltsággal, egy értékrend határozott, következetes vállalásával. A Nemzeti Színháznak ebben az értékrend vállalásban van elsődleges szerepe. És ez elsősorban nem vallási és nem politikai kérdés. Sokkal több annál: létkérdés.

Liberális oldalról gyakran kérdezik, hogy mitől érték nemzeti szempontból valami és mitől nem. Erre mi azt mondjuk: egy kultúrában minden a nemzeti érték részét képezi, ami nem a létrontást szolgálja. Nemzeti érték az, ami a magyar kultúrában nem a torz, önös ember szenvedésének tobzódásában merül ki, hanem azon túlmutat, az egyetemes ember irányába. Míg az előbbi ugyanis az ember alatti-, addig az utóbbi az ember feletti ember ideája. Számunkra a nemzeti érték nem valami kizárólagosság és önösség, hanem a kárpát-medencei Léttel együttműködő ember értéke. Az emberé, akiben saját kultúrájában kel életre Az ember tragédiájának üzenete és lesz látható az egyetemesség valódi képe.

Ezért nem mindegy, hogy a nemzet templomában a tagadást szolgáló ember alatti-, vagy az ember feletti ember ideáját tekintjük vezető értéknek és áldozunk előtte. A tagadóknak pedig, akik a fentiek után is a szakmaiság köntöse mögé bujtatják majd valódi arcukat, álljon itt egy idézet:

Te, Lucifer meg, egy gyürű te is

Mindenségemben - működjél tovább:

Hideg tudásod, dőre tagadásod

Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,

S eltántorítja bár- az mit se tesz -

Egy percre az embert, majd visszatér.

De bűnhödésed végtelen leend

Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,

Szép és nemesnek új csirája lesz.

(Madách Imre, A ember tragédiája. 15. szín)

Az alábbiakban közlöm a Nemzeti Színház hamarosan távozó igazgatójának 2011 nyarán eljuttatott levelem:

Tisztelt Alföldi Róbert Igazgató Úr!

A művészet akkor öncélú, ha az a harmónia, az eredeti rend egységélménye helyett az elszakítottságot, az ellentmondást szolgálja.

Az öncélú művészet lebontó, sok-kéjjel foganó sekéllyel teli. Művészi szintre emelt önpusztítás, a részek részegítő erejével. A lebontó művészet a tudatot szétszórja, semmint összefogja. Így az éberség helyett a kábulatot szolgálja. Természetesen az ilyen szellemi irányultságnak is meg van a maga helye az egységben. Azonban nem a központban. Máskülönben az alkotás végső soron nem a lényegiséget, hanem az egyre erősebb ingereket igénylő felületességet szolgálja. 

Lucifer önpusztító zsenije ugyanis a halál pártján áll, mely nem az életet elfogadó, hanem az azt tagadó kultúrát hozza létre. A lázadás kultúráját.

Üdvözlettel:

Szelei István

forrás: http://www.polgarportal.hu/vezeto-hirek/1264-alfoldi-robert-lucifer-letevel-azonosult

fotó: fotozz.hu